

Bécsi humor
Köztudott, hogy Bécs a valcer, általában a zene városa. Arról már kevésbé hallottak Bécs csodálói, hogy a joviális humor városa is lenne. Pedig csakugyan az. Persze éveket kell Bécsben élni ahhoz, hogy az ember ezt a humort észrevegye és megértse, no meg ahhoz, hogy vidám résztvevője, ne pedig értetlen céltáblája legyen a heccnek. Mert heccnek mindenképpen kell lenni, vagyis ahogy a nóta mondja, bécsi dialektusban: „A Hetz muaß sein…” Ha magyarul azt mondom, hecc, bizony nem
Másréti Kató Zoltán


Mit köszönhetünk a Habsburgoknak? – Epizódok egy hosszú történelmi kapcsolat történetéből
A magyar közgondolkodásban a Habsburgok Árpád-házi királyainkhoz képest sokkal mostohább helyen vannak, pedig tagjai ugyanolyan törvényes magyar királyok voltak. Sőt, éppen ez a család uralkodott Magyarországon a leghosszabb ideig: a 15. század közepén trónra lépett két királlyal együtt összesen mintegy 400 éven át. A leghosszabb ideig a magyar trónon ülő hat királyunk közül is négy ebből a dinasztiából került ki (Ferenc József, I. Lipót, Ferenc és Mária Terézia), így döntően
ifj. Bertényi Iván


„Mert ezek soha nem elégedettek!“ – merre tovább az ausztriai kisebbségpolitikában?
Ötven évvel az osztrák népcsoporttörvény elfogadása után továbbra is számos kérdés vár megoldásra. Mit sikerült elérni az elmúlt fél évszázadban, és mire lenne szükség ahhoz, hogy a népcsoportok jogai ne csupán a törvényekben, hanem a mindennapi életben is érvényesüljenek? Erről folyt élénk eszmecsere október 27-én, kedden este a bécsi Haus der Geschichte Österreichben. A kerekasztal-beszélgetésen az ausztriai magyar népcsoportot Andrea Seidler, a Központi Szövetség elnöke ké
Bécsi Napló


Nincs magyar gettó – A legendás bécsi lakáspolitika
Több mint 100 éve létezik, de mindmáig a csodájára járnak. A bécsi szociális lakáspolitikáról van szó, amely az első világháború után kezdett formálódni, mert kevés volt a lakás a városban, és azok is szűkösek voltak. Az anyagilag megfizethető kényelmet és biztonságot jelentő program mindmáig formálódik. Főszereplője a bérlakás, amelynek örökös tulajdonosa maga a város. Ő gondoskodik lakásvagyonának állagáról, értékállóságáról, és dönti el, kik lehetnek lakók. A program elsős
Földvári Zsuzsa

























